Menjetek be a szoros kapun! Mert tágas az a kapu, és széles az az út, amely a veszedelemre visz, és sokan vannak, akik azon járnak. Mert szoros az a kapu, és keskeny az az út, amely az életre visz, és kevesen vannak, akik megtalálják azt.
Mt 7,14
„A hit tehát hallásból van, a hallás pedig a Krisztus beszéde által."
Róm 10,17
| Vasárnap, 10:00 | Istentisztelet |
| Minden hónap utolsó vasárnapján, 10:00 | Istentisztelet úrvacsora osztással |
| Minden hónap első vasárnapján, 17:00 | Gitáros – zenés istentisztelet |
A délelőtti istentisztelet ideje alatt a Gyülekezeti Házban (1165 Budapest, Baross Gábor u. 8.) a 4 év feletti gyermekek számára hittanos foglalkozásokat, valamint minden hónap harmadik vasárnapján gyermekistentiszteletet tartunk.
A gitáros-zenés istentiszteleteink a hagyományos kereteink mellett alkalmat biztosítanak a könnyűzenés éneklésre, többnyire vendég igehirdető meghívásával. Az istentisztelet után a gyülekezeti házba kötetlen beszélgetésre, ismerkedésre és szeretetvendégségre várunk mindenkit.
Minden esztendő januárjának harmadik hetében 1968 óta a keresztyén felekezetek világszerte közös imahetet tartanak. Több évtizede kerületünk gyülekezetei is bekapcsolódnak ezekbe az istentiszteletekbe, együtt imádkozva az egész emberiséget érintő ügyekért.
A résztvevő gyülekezetek és lelkipásztoraik egy héten keresztül estéről estére egymás templomaiban szolgálnak – hozzánk is vendég igehirdetők érkeznek, mi pedig más felekezetek templomaiba is ellátogathatunk a héten. Budapest XVI. kerületben két kör alakult ki: a Rákosszentmihály–Sashalmi, valamint a Cinkota–Árpádföld–Mátyásföld területrész gyülekezeteinek részvételével.
Húsvéti ünnepkörünk istentiszteleteinek a böjti időszak utáni bevezető ünnepe a Virágvasárnap. Korábban a fiatalok konfirmációs fogadalomtételének ünnepe volt ez, azonban – a Húsvét mozgó ünnep lévén – olykor ez igen koránra esik, így ez kitolódhat az ünnep utánra is.
Nagyhéten hétfőtől szombatig minden este 6 órától tartunk istentiszteleteket. Nagycsütörtökön Jézus szenvedéstörténetének felelevenítését énekekkel és az evangélium felolvasásával tartjuk (Passió olvasás). A Nagypénteki istentiszteleten gyülekezetünk rendje szerint mindig egykelyhes úrvacsorai közösségben lehetünk együtt.
Húsvét második napján hétfőn, – amennyiben felnőtt keresztelésre és konfirmációra felkészítő csoport indult az évben – a felnőttek konfirmációs bizonyságtételével zárjuk az ünnepünket.
A Mennybemenetel ünnepe, vagyis a katolikus hagyomány alapján elnevezett áldozócsütörtök, a húsvét utáni 40. nap – ezen a napon délutáni istentiszteletet tartunk, arra emlékezve, hogy a feltámadott Krisztus felment a mennybe, és helyet elfoglalta méltó helyét az Atya Isten jobbján.
Ez az ünnep nem az eltávozás szomorúságáról szól, hanem Krisztus dicsőségéről: arról, hogy ő ma is él, közbenjár értünk és hatalmával megtartja egyházát és az egész világot.
Húsvét vasárnapja után ötven nappal, pünkösdkor a Szentlélek kiáradását, Jézus Krisztus ígéretének beteljesedését, a tanítványok szolgálatra való felkészítését és az egyház alapítását ünnepeljük.
Pünkösd ünnepére készülve hétfőtől szombatig 18 órától istentiszteleteket tartunk. A témák segítenek ráhangolódni és felkészülni a Szentlélek kiáradásának ünnepére.
Pünkösd szintén kétnapos ünnepünk, vasárnap és hétfőn is istentiszteleten, úrvacsorai közösségben ünneplünk.
A tanév végén hálaadó istentisztelettel zárjuk – mind a tanítói, mind a tanítványi oldalról – a közös szolgálatunkat. Ezt az alkalmat általában a tanév végéhez, vagy akár a júniust záró hittantáboraink befejező időpontjához igazítjuk.
A zenés-gitáros istentisztelet rendjébe illesztve a gyermekek szolgálatával zenés istentiszteleten adunk hálát Isten megtartó kegyelméért.
Köszönetet mondunk a gyermekek, a tanítók és az ifjúság között végzett munkáért, és áldást kérünk a nyári időszakra.
A reformáció emléknapján tartott ünnepi egykelyhes úrvacsoraosztással egybekötött istentiszteletünkön hálát adunk és megemlékezünk hitvalló őseink hitéről és szolgálatáról, emlékeztetve önmagunkat, hogy szükséges személyes és egyházi életünkben is az állandó megújulás, az alapokhoz való visszatalálás.
A XVI. kerületben a Reformátorok terén közös megemlékezést tartunk kerületünk protestáns felekezeteinek lelkipásztoraival és gyülekezeteivel együtt.
Jézus Krisztus eljövetelére várakozva négy hétig, négy adventi vasárnapi igehirdetéssel, valamint ehhez az időszakhoz kapcsolódó gyülekezeti programokon (női délután, hittanos délután, stb.) elhangzó igei üzenetekkel készülünk az ünnepre.
December első hetében minden este 6 órától adventi esti áhítatokat tartunk, amelyen évek óta gyülekezetünk hagyománya szerint teológushallgatók szolgálnak.
Advent negyedik vasárnapján délután tartjuk gyülekezetünk karácsonyi ünnepélyét gyermekeink, fiataljaink műsorával.
Szenteste délután 4 órakor kezdjük meg háromnapos ünnepünket, melynek folytatásaként karácsony első és második napján ünnepi istentiszteleteket tartunk úrvacsoraosztással.
Óesztendei és újévkezdő istentiszteleteinken hálát adunk Isten megtartó kegyelméért és rábízzuk magunkat a következőkben is türelmes irgalmára.
Az év fordulója alkalmat ad mindannyiunknak a számadásra, hálaadásra, valamint megújult elköteleződésre a tanítványi létben.
Noha egyházi évünk nem ehhez a fordulóponthoz igazodik mégis meghatározó számunkra a naptári év ezen új időszakába való átlépés.