Vagy talán igaz az, amivel rágalmaznak minket, és amit állítanak némelyek, hogy tudniillik ezt mondjuk: Tegyünk rosszat, hogy jó következzék belőle? Az ilyeneket méltán sújtja az ítélet!
Róm 3,8
Pál apostol ebben az érvelésében arra vezet rá minket: az Isten hűsége oda is elkísér, ahol bűn van. Ebből arra következtetek, hogy ahol Isten van, az nem azt igazolja, hogy az a jó. Ne tévesszük össze Isten útját az Isten hűségével. Ha az ember ezt a két dolgot összetéveszti a saját életében, akkor olyan dolgokat is tud igazolni Isten akarataként, ami nem az Isten akarata. Sokszor mondjuk: „Az Isten így akarta." Dehogy akarta úgy! Az Isten azonban ott volt és ott van benne.
Pál apostol ebben gyönyörködik, ezt szeretné eljuttatni minden emberhez: az Isten útja és az Isten hűsége két külön dolog. Innen születik a felelősség is. Én az Isten útján akarok-e az Istennel együtt lenni, és ott élvezem azokat az ajándékokat és az áldást, amelyeket előkészített nekem. Vagy úgy találkozom az Istennel, hogy térdre vagyok kényszerítve, és ez az Istennel való örök viszonyom – mindig ki kell valamit könyörögnöm tőle.
A világosság a sötétségben fénylik: hol látszik az Isten dicsősége az én életemben? Mindig akkor, amikor baj van. Nem véletlenül mondja Pál apostol, hogy Isten ereje az én erőtlenségemen keresztül mutatkozott meg a legjobban. Ez azonban nem hatalmaz fel minket egy olyan életre, hogy ne tegyünk különbséget jó és rossz között.
Bíró Botond · 2026.04.19
Noha ennyi jelet tett előttük, mégsem hittek benne, hogy beteljesedjék Ézsaiás próféta szava, amely így hangzik: „Uram, ki hitt a mi beszédünknek, és az Úr karjának ereje ki előtt lett nyilvánvalóvá?”
Jn 12,37–38
A mai ige arról szól, hogy Isten szava elhangzik, mégsem jut el a szívig. Egy séta közben hallott mondat – „ti úgyse hisztek nekem” – arra emlékeztet, milyen könnyen érezzük úgy, hogy nem vesznek komolyan. Ugyanígy történhet Istennel is: szól hozzánk, de nem figyelünk rá igazán.
Sokmindent kizárunk az életünkből azzal, hogy „köszönöm, nem kell”, de amikor valaki azt mondja: „ha nem kellett, akkor nincs”, felháborodunk. Mint a gyerek, aki sosem játszik a mackóval, mégis ragaszkodik hozzá, ha el akarják ajándékozni. A lelki dolgokkal is így vagyunk: amíg csak lehetőség, félretoljuk, de amikor szembesülünk a következménnyel, hirtelen fontos lesz.
Isten nem kötelességből várt engedelmességet akar, és nem fenyegetéssel tart kapcsolatban, hanem valódi közösséget álmodik meg velünk: örömben és hálaadásban való találkozást. Ennek akadálya, amikor inkább az emberek dicséretét keressük, mint az Istenét. Ha nem a környezet visszajelzéseihez, hanem az ő szavához igazodunk, akkor a hit nem kényszer, hanem élő kapcsolat lesz.
Bíró Botond · 2026.03.01
Mi történik a bűnbánat után?
Mert tudom, hogy hűtlen voltam, és vétkem mindig előttem van. Egyedül ellened vétkeztem, azt tettem, amit rossznak látsz. (...) Engedd, hogy vidámságot és örömöt halljak, és megújuljanak tagjaim, amelyeket összetörtél.
Zsolt 51,5–11
A Zsoltárok 51. fejezete Dávid bűnbánati imádsága. Az igehirdetés középpontjában az a kérdés állt: miért mentegetőzünk, amikor vétkezünk? Miért akarjuk kisebbíteni a hibánkat, ahelyett hogy őszintén kimondanánk: vétkeztem? Dávid nem magyarázkodik – felismeri, hogy minden bűn gyökere az Istentől való elszakadás.
A bűnbánat nem egy puszta „elnézést kérek”, hanem valódi odafordulás Istenhez. A bűnbánatot bűnbocsánat követi, és abból születik a helyreállítás. Isten nem azért mutat rá a bűnre, hogy összetörjön bennünket, hanem hogy helyreállítsa a megrepedt kapcsolatot – vele és egymással is.
Dávid nemcsak megbocsátást kér, hanem tiszta szívet is. A helyreállítás új kezdetet jelent. Mi pedig már tudjuk: Jézus Krisztus halála által a bűnbocsánat valóság, ezért a bűnbánat nem a vég, hanem az újjászületés kezdete.
Czikó Györgyi · 2026.02.22
Simeon pedig megáldotta őket, és ezt mondta anyjának, Máriának: Íme, ő sokak elesésére és felemelésére rendeltetett Izráelben, és jelül, amelynek ellene mondanak – a te lelkedet is éles kard járja majd át –, hogy nyilvánvalóvá legyen sok szív gondolata.
Lk 2,34–35
„Nyilvánvalóvá legyen sok szív gondolata” – a kérdés az, akarom-e látni, mi van bennem. Nem a másik lelkébe kell betekintenem, hanem a sajátomba. Isten azért mutat rá a szívemre, hogy tisztábban lássam magam, és ne maradjak felszínes.
Simeon és Anna nem minimumra törekedtek az Istennel való közösségben. Nem spóroltak az odaadással. Mi viszont sokszor keveset teszünk bele, mégis gazdag áldást várunk – pedig amit beleteszünk, az tér vissza.
Isten nem a körülményeimet, hanem a szívemet akarja megmozdítani. A döntés iránya számít: mellé állok teljesen, vagy a kételkedés felé sodródom. Aki görcsösen őrzi az életét, elveszíti; aki odaadja, megnyeri.
Bíró Botond · 2025.01.05
Mert közülünk senki sem él önmagának és senki sem hal meg önmagának. Mert ha élünk, az Úrnak élünk. Ha meghalunk, az Úrnak halunk meg. Tehát akár élünk, akár halunk, az Úréi vagyunk.
Róm 14,1–13;22–23
Pál apostol arra tanít, hogy a hit gyakorlásában lehetnek különbségek, de számít, hogy a döntéseink mögött milyen megyőződés van. A kérdés nem az, hogy mit engedhetek meg magamnak – például élvezhetek-e egy luxusnyaralást –, hanem az, hogy békességgel tudok-e megállni Isten előtt a döntésemmel. Nem a másik ember dolga kimondani az ítéletet, hanem az a döntő, hogy amit teszek, hitből és Isten iránti őszinteséggel teszem-e.
Van, aki szigorú önfegyelemmel, maximális odaadással akarja biztosítani, hogy el ne szakadjon Istentől; más nagyobb szabadságot él meg. Az „erőtlen” nem feltétlenül kevesebb, csak másfajta biztonságra vágyik, és nem lehet őt erőszakkal kirángatni a korlátaiból. A korlát nem mindenkinek szükséges, de akinek igen, annak életmentő lehet. Ugyanakkor az irigység és az ítélkezés mindkét oldalon veszély: nem a szolgák dolga egymást megítélni, hanem Istené. Az igazi szabadság nem önmagunk körül forog, hanem abból fakad, hogy „senki sem él önmagának”. Ami hitből születik, az békességet teremt és Isten dicsőségét hirdeti.
Bíró Botond · 2024.11.17
És odalépve így szólt hozzá egy írástudó: Mester, követlek téged, bárhová mégy.
Mt 8,19
A prédikáció két találkozás köré épül: az egyik ember azt mondja Jézusnak, „Mester, követlek akárhová mégy”, a másik pedig haladékot kér. Jézus válaszai rámutatnak arra, hogy az ő földi életében nincsenek olyan biztos pontok, mint amelyeket mi szeretünk: otthon, kiszámíthatóság, előre tervezhető holnap. Aki őt követi, annak tudnia kell, hogy ez mivel jár, mert ez nem kényelmes út, hanem keskeny út.
Jézus nem a családi kötelességeket vagy a szeretetet relativizálja, hanem azt teszi világossá, hogy amikor ő hív, az élet és a halál kérdése is más helyre kerül. Mintha a mi feltételeinkre és határainkra reagálna, mert sokszor úgy akarjuk követni őt, hogy közben megtartanánk a biztonságunkat, kényelmünket és az irányítást az életünk felett. A követés azonban döntés és mozdulás, amely nem halogatható.
A nehézség abban áll, hogy mi szeretjük a biztosat, a kiszámíthatót és azt, hogy tudjuk, mi lesz holnap. Jézus követése viszont azt jelenti, hogy nem nekem kell mindent kézben tartani, hanem ő tartja kézben, és én mehetek utána. Ez a keskeny út nem könnyű, mert néha félre kell állni, el kell engedni és le kell mondani, de ő vezet rajta.
Bíró Botond · 2024.07.21
