Mi tehát a zsidó előnye? Vagy mi a körülmetélés haszna? Elsősorban az, hogy Isten rájuk bízta igéit. De mi van akkor, ha némelyek hűtlenné váltak? Vajon az ő hűtlenségük hűtlenné tenné Istent? Szó sincs róla! Sőt azt kell mondanunk: Isten igaz, viszont „minden ember hazug", amint meg van írva: „Igaz légy beszédeidben, és győzedelmes, amikor vádolnak téged." Ha pedig a mi gonoszságunk teszi nyilvánvalóvá Isten igazságát, mit mondjunk? Emberi módon szólok: igazságtalan az Isten, hogy kiönti ránk haragját? Szó sincs róla! Hiszen akkor hogyan ítélné meg Isten a világot? Mert ha Isten igazsága az én hazugságom által lett naggyá az ő dicsőségére, akkor miért kell még nekem bűnösként megítéltetnem? Vagy talán igaz az, amivel rágalmaznak minket, és amit állítanak némelyek, hogy tudniillik ezt mondjuk: Tegyünk rosszat, hogy jó következzék belőle? Az ilyeneket méltán sújtja az ítélet!
Róm 3,1–8
Nem Isten akarta, de Isten itt van
Ez Pál apostolnak az érvelésében egy logikai rendnek a kifejtése. Mostanában sokszor hallom: „Ez már annyira rossz, hogy szinte jó." Olyan ez, mint amikor valaki egy rossz viccet mond, de mégis jó, nevetünk rajta. Pál apostol nagy kérdése az, hogy vajon tényleg minden rossz a javunkra válik? Vannak az életünkben helyzetek, amikor valami rossz történik velünk, csak azért, hogy utána a helyünkre kerüljünk. Azt azonban nem tudjuk kimondani, hogy ezek a rosszak Isten akaratából vannak az életünkben.
Pál apostol erre ad egy választ: az Isten hűsége tovább kísér oda is, ahol bűn van. Ebből azt is következtetem, hogy ahol Isten van, az nem azt igazolja, hogy az a jó.
Le kell vonnom azt a következtetést is, hogy összetévesztem az Isten útját az Isten hűségével. Hogy nem lehet azt kimondani, hogy amit csinálok, azt Isten hitelesíti és azt mondja rá, hogy jó. Isten hűsége azonban mindig jelen van. Ott is, ahol nem az ő útján vagyok. Ha az ember ezt a két dolgot összetéveszti a saját életében, akkor olyan dolgokat is tud igazolni Isten akarataként, ami nem az Isten akarata.
Sokszor mondjuk: „Az Isten így akarta." Dehogy akarta úgy! Az Isten azonban ott volt és ott van benne.
Pál apostol ebben gyönyörködik, ezt szeretné eljuttatni minden emberhez: az Isten útja és az Isten hűsége két külön dolog. Innen születik a felelősség is. Én az Isten útján akarok-e az Istennel együtt lenni, és ott élvezem azokat az ajándékokat és az áldást, amelyeket előkészített nekem. Vagy úgy találkozom az Istennel, hogy térdre vagyok kényszerítve, és ez az Istennel való örök viszonyom – mindig ki kell valamit könyörögnöm tőle.
Melyik Isten-kapcsolatra vágyik az én életem?
Továbbmenve, Pál apostol azt mondja, hogy ő nem akarja azt elleplezni, hogy a világosság a sötétségben fénylik. Ez nagyon szép indító gondolata János evangéliumának. Tudjuk az Isten dicsőségét látni egy olyan világban, amelynek a háttere sötét képet mutat?
A világosság a sötétségben fénylik: hol látszik az Isten dicsősége az én életemben? Mindig akkor, amikor baj van. Nem véletlenül mondja Pál apostol, hogy Isten ereje az én erőtlenségemen keresztül mutatkozott meg a legjobban. Ez azonban nem hatalmaz fel minket egy olyan életre, hogy ne tegyünk különbséget jó és rossz között.
Nem félünk a bűneinktől: „Nagyon nagy a kegyelem, belefér az!" Egy öntörvényű életet nem lehet beleerőszakolni a hit címszava alá. Egyszer minden hozzá lesz mérve Isten akaratához. Az is, amit én csináltam. Az is, amit a másik csinált.
A keresztségben kapott ígéret azonban nem egy blöff: „Veled vagyok minden napon a világ végezetéig." Bármi történik az életben, Isten mindig ott van. De nem ő akarta a múltadat csupán így. Nem ő formálja a jelenedet csupán úgy. És a jövődet sem ő döntötte el. Hanem te. Az életünk sorát meghatározza, hogy közben látnunk kell a helyünket ebben.
