Heiligenkircheni testvérgyülekezet

A heiligenkircheni református gyülekezet

A Heiligenkircheni Református Gyülekezet Németország északnyugati részén él és szolgál. Kapcsolatunk több mint három évtizede kezdődött: 1992-ben a gyülekezet rézfúvós zenekara ellátogatott hozzánk, majd 1994-től ifjúságunk csoportjai rendszeresen meglátogatták egymást. Azóta is élő, személyes kapcsolatot tartunk fenn – a látogatások kölcsönösek.

Kis gyülekezet: a 2100 bejegyzett tag közül az istentiszteleteken általában 50–70 fő vesz részt. Ennek ellenére sokféle alkalmat szerveznek – asszonykört, kismamakört, kórust, rézfúvós zenekart és gyermekistentiszteletet –, és rendszeresen indítanak segélyakciókat rászoruló közösségeknek.

Juhász Zsófia Református Szeretetotthon

Juhász Zsófia Református Szeretetotthon, Őrbottyán

Az őrbottyáni Juhász Zsófia Református Szeretetotthonban értelmi fogyatékossággal élő fiatalok és felnőttek laknak. Gyülekezetünk a 3. számú lakócsoporttal áll kapcsolatban, amelynek tagjai súlyos, halmozottan fogyatékos fiatalok.

Rendszeres látogatásaink alkalmával adományokat juttatunk el hozzájuk – berendezési tárgyakat, gyógyászati segédeszközöket, élelmiszereket –, és lehetőség nyílik személyes találkozásra, közös sétára az intézmény kertjében. Ha valaki szeretne részt venni ebben a szolgálatban, keresse Bíró Botond lelkipásztort.

Térkép

Címek és hivatali órák

  • Templom és hivatal
    1165 Budapest, Baross Gábor u. 23.
  • Gyülekezeti ház
    1165 Budapest, Baross Gábor u. 8.
  • Hivatali órák
    Hétfőn 10 – 12
    Csütörtökön 10 – 12 és 16 – 17:45

Elérhetőségeink